Általános Szerződési Feltételek

1. BEVEZETÉS

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: "ÁSZF") a Magyar Kultúra Kiadó Kft. (a továbbiakban: Digita) által üzemeltetett, folyamatosan aktualizált I. számú mellékletben felsorolt weboldalokon keresztül elérhető oktatási anyagok, tankönyvek, folyóiratok, magazinok vásárlására, az azokkal kapcsolatos szerzői tevékenységre (a továbbiakban Közreadás), valamint azok felhasználására, kiadására és viszonteladására vonatkozóan létrejött szerződésekre irányadó általános szerződési feltételeket, és ennek keretében ezen személyek (a továbbiakban: "Felhasználó"; a Digitával együttesen "Felek") jogait és kötelezettségeit tartalmazza.

A Magyar Kultúra Kiadó Kft. (a továbbiakban: Digita) fenntartja a jogot, hogy további weboldalakat hozzon létre fenti tevékenységével kapcsolatban, s azokra jelen Általános Szerződési Feltételek hatását kiterjessze. A weboldal használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen ÁSZF nem tartalmaz, a weboldalon elérhető tájékoztatások nyújtják. Az egyes szolgáltatásokra vonatkozó egyedi feltételek az adott szolgáltatásnál az ÁSZF rendelkezésein felül kerülnek feltüntetésre.

2. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

2.1 A Digita elektronikus tartalmak — például oktatási anyagok, tankönyvek, szakkönyvek, folyóiratok, magazinok és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások (továbbiakban “Publikáció”) — megjelentetésével kapcsolatos szerzői tevékenységet, azok további felhasználását, kiadását és viszonteladását koordinálja és végzi, másrészt ezen anyagok kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozik.

2.2 A Digita jogosult az ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan felülvizsgálni és módosítani. A módosításról, annak hatályba lépése előtt előzetesen értesíti a Felhasználót hírlevélben vagy belépéskor felugró ablakban, valamint a módosított Szabályzatot a honlapon közzéteszi.

2.3 Az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően a Felek jogviszonyára az ÁSZF megváltozott rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben a Felhasználó az ÁSZF megváltozott rendelkezéseivel nem ért egyet, úgy jogosult az ÁSZF megjelenését követően, a szerződést 15 napos felmondási idővel megszüntetni. Az ÁSZF módosítás elfogadásának minősül, ha a Felhasználó a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot elmulasztja, illetve ha az ÁSZF hatályba lépését követően az I. számú mellékletben felsorolt weboldalakat továbbra is használja.

3. ÁLTALÁNOS FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK

3.1 A Digita tájékoztatja a (potenciális) Felhasználóit és Partnereit, hogy a weboldalon keresztül elérhető közreadásról szóló tájékoztatás és/vagy ezek reklámja a Digita szubjektív megítélését tartalmazza. Ha ezek megvásárlása/megrendelése után a Vásárló megítélése nem egyezik a Digita véleményével, azért a Digita szavatosságot nem vállal, felelősség nem terheli. Ezzel kapcsolatosan a Digita kizárja felelősségét a weboldalon keresztül elérhető Publikációk szerzőjének bármilyen hibájáért. A Digita nem vállal továbbá felelősséget a termék rendeltetésellenes, illetőleg jogellenes használatából eredő károkért sem, így különösen a tartalomban közölt információk felhasználásából eredő károkért.
A Digita a közreadás tartalmával kapcsolatban leszögezi, hogy a közölt információk nem tekinthetőek hivatalos állásfoglalásnak. A Digita nem felelős a Honlap használatának következményeként a Felhasználó számítógépében bekövetkezett hibáért, vírus által okozott kárért vagy bármilyen adatvesztésért, továbbá a Felhasználó számítógépéhez, illetve hálózatához való jogosulatlan hozzáférésért vagy bármilyen más harmadik személynek felróható vagy vis maior eseménnyel összefüggő kárért.

3.2 A weboldalakon keresztül elérhető Publikációk esetében a megjelenő tartalom a szerzők közzététel időpontjában meglévő legjobb tudása alapján készült, azonban a szerzők az információkat szavatosságvállalás nélkül dolgozták fel. A Digita a weboldalakon keresztül elérhető Publikációkban található információért és (szakmai) tartalomért felelősséget nem vállal.

4. SZERZŐRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

4.1 A Digita valamennyi Publikációjának tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A Digita előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a termékek tartalmát részben vagy egészben másolni, sokszorosítani, megjelentetni, értékesíteni, terjeszteni vagy más módon felhasználni.
A vásárlással a Vásárló nem a Publikáció tulajdonjogát, hanem a használati jogát kapja meg a vételár ellenértékeként.

4.2 A közreadott Publikációk szellemi termékek, melynek jogtulajdonosa a közreadást végző Partner.

4.3 A Szerző vagy a képviseletében eljáró Partner felelősséget vállal azért, hogy Publikációi saját szellemi termékei. Ha felhasználja mások szellemi termékeit, akkor azt jelzi a közreadás végén. Mások cikkeinek, írásainak, szellemi termékeinek közzététele csakis az eredeti Szerző kifejezett engedélyével lehetséges.

4.4 A Digita a szellemi tulajdon ellenőrzéséért felelősséget nem vállal. A Digita amennyiben szellemi tulajdon megsértésével kapcsolatos információ birtokába jut, akkor törli vagy zárolja az adott tartalmat.

4.5 A Publikációk tartalma a Szerző véleményét, tapasztalatát, kutatómunkáját, értelmezését tükrözi, ezért a tartalmi felelősség a Szerzőé vagy a képviseletében eljáró Partneré.

4.6 A Szerző vagy a képviseletében eljáró Partner a Publikáció I. számú mellékletben felsorolt weboldalak bármelyikére való feltöltésével elfogadja a jelen szabályzatban foglalt feltételeket és engedélyezi szellemi termékének közzétételét.

4.7 A Digita fenntartja magának a jogot, hogy a Publikációt szakmailag ellenőrizze valamint a Partner külön kérésére szerkessze és moderálja.

4.8 A Digita szintén fenntartja a jogot arra, hogy valótlan tartalom, emberi, jogi, erkölcsi értelemben sértő tartalom, vagy a Digita jó hírnevét, teljesítményét negatívan befolyásoló tartalom esetén törli azt, vagy nem teszi közzé.

4.9 A Publikáció megjelenési időpontjával kapcsolatos jog a Digitát illeti meg.

5. SPECIÁLIS SZABÁLYOK

A Digita a Partnerekre vonatkozó speciális szabályokat külön szabályzatban rögzíti.

6. REGISZTRÁCIÓ

A Digita Felhasználói fiók bármely, az I. számú mellékletben felsorolt weboldalon keresztül létrehozható, és valamennyi weboldalra és a weboldalhoz kapcsolódó applikációra érvényes.

A regisztráció többszintű: alap, azonosított, és partneri.

6.1 ALAP REGISZTRÁCIÓ

A Digita által elvárt regisztrálandó adatok:

  • Felhasználónév
  • E-mail cím
  • Ország
  • Jelszó

A sikeres alap regisztrációt követően a Felhasználót megillető jogok:

  • Beléphet a Piactérre
  • Böngészhet
  • Vásárolhat, előfizethet Publikációkra vagy Tanulócsoportokra
  • Saját megvásárolt Publikációit és Tanulócsoportjait megnézheti, értékelheti és ajánlhatja
  • Bejelölheti a haladását
  • Meghívás alapján jogosultságot szerezhet: hallgató, szerkesztő, lektor, tanár, mentor, partneri ügyintéző, stb.
  • További szintekre léphet
  • Részt vehet videókonferencián
  • Használhatja a belső levelezést

6.2 AZONOSÍTOTT REGISZTRÁCIÓ

Feltétele: alapszintű regisztráció

A Digita által elvárt regisztrálandó adatok:

  • Titulus (ha van)
  • Név
  • Születési hely és dátum
  • Anyja neve
  • Beszélt nyelv
  • Ország
  • Lakcím
  • Telefonszám
  • Nyilatkozat
  • Személyi igazolvány és lakcímkártya vagy az azzal egyenértékű okirat külföldi Felhasználó esetében

A sikeres azonosított regisztrációt követően a Felhasználót megillető jogok:

  • Az alap regisztrációhoz kapcsolódó jogosultságok
  • Regisztrálhat Partnert (egyéni vállalkozó, intézmény, cég, stb.), ha rendelkezik képviseleti joggal

6.3 PARTNER REGISZTRÁLÁSA

Feltétele: azonosított regisztráció

A Digita által elvárt regisztrálandó adatok:

  • Név
  • Adószám
  • Bankszámlaszám
  • Képviselő
  • Székhely
  • Szakmai adatok (szlogen, Partner bemutatása)
  • Közösségi kapcsolatok
  • Képviseleti jogot igazoló dokumentum (cégkivonat, aláírási címpéldány vagy ezzel egyenértékű dokumentum)

A sikeres Partner regisztrációt követően a Partner felhasználót megillető jogok:

  • Az alap regisztrációhoz kapcsolódó jogosultságok Partner szinten
  • Szerkesztheti saját Publikációit, jegyzeteit
  • Létrehozhat Tanulócsoportot és közreadhat jegyzeteket
  • Sablont vásárolhat saját Publikációk szerkesztéséhez
  • Kezelheti saját Publikációinak, Tanulócsoportjainak adatait
  • Megadhatja Publikációinak és Tanulócsoportjainak értékesítési adatait
  • Meghívhat szerkesztőt, lektort a saját anyagaihoz
  • Jogosultakat adhat a Publikációihoz és a Tanulócsoportjaihoz (ügyintéző, tartalomkezelő, ügyfélszolgálat stb.)
  • Szerzőket kezelhet
  • Közreadási kérelmet nyújthat be
  • Beléphet a gazdasági modulba, kedvezményes, ingyenes kuponokat készíthet
  • Beléphet az oktatási modulba
  • Videókonferenciákat hozhat létre, kezelhet
  • Előfizethet többlet szolgáltatásokra
  • Szerzői díj kifizetésére jogosult

7. DÍJSZABÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK, ADÓK

7.1 A Digita által működtetett oldalakon megvásárolt Publikáció és/vagy Tanulócsoportok vételárát a Felhasználó a jelen ÁSZF rendelkezései értelmében a vásárláskor előre – bankkártyás fizetés vagy azonnali utalás útján és/vagy kedvezmény kupon felhasználásával – egyenlítheti ki.

7.2 A Digita a közte és a Felhasználó között a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint létrejött szerződés tárgyát képező Publikációk és Tanulócsoportok vételáráról a Vásárló részére – a Vásárló által megjelölt számlázási névre és címre – minden esetben számlát állít ki, amelyet a Vásárló rendelkezésére bocsát.

7.3 Partneri díjak: A szerzői díjak illetve a Partner által fizetendő díjak részletes szabályozása a Partneri szabályzatban található.

7.4 A Digita felé Magyarország területén indított vásárlás forint (HUF) alapú, a külföldi vásárlás euró (EUR) alapú elszámolással történik.

8. VÉDJEGYEK

A Digita által közzétett, harmadik személyek szellemi tulajdonát (pl.: idézetek, fényképek, grafikai tartalom, védjegyek, logók, domain nevek, stb.) képező tartalom felhasználása kizárólag a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, illetőleg a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény keretein belül történhet. Minden, ezen túlmenő felhasználáshoz az adott szerző hozzájárulása szükséges.

9. GARANCIÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A Digita hibásan teljesít, ha a weboldalon keresztül elérhető Publikációk és Tanulócsoportok teljesítés időpontjában nem felelnek meg a vásárláskor meghatározott minőségi követelményeknek. A Felhasználó köteles a hiba felfedezése után a kifogását a Digitának késedelem nélkül közölni.

A Digita nem teljesít hibásan, ha a Felhasználó a vásárlás időpontjában a hibát ismerte, vagy a hibát a vásárlás időpontjában ismernie kellett.

A Digita nem teljesít hibásan, ha a reklamáció a Publikáció vagy Tanulócsoport tartalmára vagy tartalmi hiányosságára vonatkozik. Ebben az esetben a Publikáció vagy Tanulócsoport tulajdonosa (Partner) köteles eljárni. A Digita az ilyen jellegű reklamációkat továbbítja a Partner irányába.

9.1 Kellékszavatosság

Ha a Digita hibásan teljesít, a hibás teljesítésért a Polgári Törvénykönyv szerinti felelősséggel tartozik (kellékszavatosság). Hibás teljesítés esetén a Felhasználó választása szerint

  • elsősorban kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve ha annak teljesítése lehetetlen, vagy a másik szavatossági igénnyel összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve, hogy a weboldalon keresztül elérhető Publikációk hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a szavatossági jog teljesítésével a Felhasználónak okozott érdeksérelmet; vagy
  • az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, vagy a hibát a Digita költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a Digita a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy a kijavításnak, illetve a kicserélésnek a megfelelő határidőn belül, a Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy a Felhasználónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Digita nem vállal felelősséget azon, a weboldalon keresztül elérhető Publikációkkal kapcsolatban, melyekkel kapcsolatban a hiányosságok vagy hibák a Digitán kívül álló okokból adód(hat)nak, valamint a Felhasználó nyereségkiesése, elmaradt haszna, bármilyen jellegű és összegű kára, következményi kára esetén sem. Amennyiben a Digita felelőssége valamely esetben kizárható, úgy a Digita alkalmazottainak, illetve képviselőinek a felelőssége sem állapítható meg.

Felhasználó a teljesítés időpontjától számított egy éves elévülési időn belül érvényesítheti a fent részletezett szavatossági igényeit. Az elévülési időt a teljesítés időpontjától kell számítani. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Felhasználó a Publikációt nem tudja rendeltetésszerűen használni. A szavatossági jog érvényesíthetőségének határideje a Publikációnak a kijavítással vagy kicseréléssel érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése után újból elkezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.

10. KÁRTÉRÍTÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Kártérítés kellékhibás teljesítés esetén

A Digita köteles a Felhasználónak a hibás teljesítésből eredő kárát megtéríteni. A Digita mentesül a hibás teljesítéssel okozott károk megtérítése alól, ha bizonyítja, hogy a hibás teljesítést a Digita ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Amennyiben a Digita felelőssége valamely esetben kizárható, úgy a Digita alkalmazottainak, illetve képviselőinek a felelőssége sem állapítható meg. A Felhasználó a hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károk megtérítését akkor követelheti, ha kijavításnak vagy kicserélésnek nincs helye, vagy ha a Digita a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a Felhasználónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. E kártérítési igény a kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül el. A Felhasználó kártérítési igényét az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kártérítési igény elévült.

11. A JELSZÓ BIZTONSÁGA

11.1 A Felhasználó felelőssége a jelszó bizalmas és biztonságos kezelése és megőrzése. Amennyiben a jelszó illetéktelen személy tudomására jutott, vagy a Felhasználó azt gyanítja, hogy az illetéktelen személy tudomására juthatott, illetve azzal bármilyen módon visszaéltek vagy visszaélhettek, a Felhasználó köteles a jelszót haladéktalanul megváltoztatni és egyúttal erről a Digitát értesíteni.

11.2 Amennyiben a fenti kötelezettségét a Felhasználó megszegi, úgy a jelszóval való visszaélésből eredő károkért a Digita semmilyen felelősséggel nem tartozik.

12. FELMONDÁSRA IRÁNYULÓ SZABÁLYOK

12.1 A Digita és a Felhasználó közötti jogviszony határozatlan időre jön létre.

12.2 A Felhasználó 60 napos felmondási idővel kérheti jogviszonya megszüntetését (Fiók törlés). A Felhasználó tudomásul veszi, hogy felmondása esetén a már korábban megvásárolt felhasználási jogait elveszti. A Digita az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően törli a Felhasználót a rendszerből.

12.3 A Digita azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, törölheti a Felhasználót, amennyiben a Felhasználó megszegi a Digita bármely szabályzatát és ezzel a Digitának kárt okoz.

12.4 A Felhasználói fiók törlése nem lehetséges, amennyiben Partner felhasználói profil tartozik hozzá.

12.5 A Partner felhasználó jogviszonyára vonatkozó szabályokat a Partneri szabályzat tartalmazza.

13. ELEKTRONIKUS LEVELEZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

13.1 A Felek nyilatkozataikat elsősorban elektronikus úton közlik egymással. A Felhasználó elfogadja, hogy az elektronikus úton küldött értesítés írásbeli értesítésnek minősül. A Felhasználó köteles az elektronikus címe (e-mail), a postacíme, a telefon, illetve fax számának megváltozását a Digitával 5 munkanapon belül közölni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért kizárólag a Felhasználó felelős.

13.2 A Digita az elektronikusan küldött értesítéseket, elszámolásokat a Felhasználó részére nyomtatható formátumban küldi meg. A Digita az elektronikus levelezés két változatát, az e-mailt és a belső levelező rendszerben küldött értesítéseket használja, melyek egyenértékűek.

14. IRÁNYADÓ TERÜLETI HATÁLYRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Az internet sajátosságai miatt a jelen ÁSZF területi hatálya nem korlátozódik a Magyar Köztársaság területére. A Digita által fenntartott weboldal az adathálózat (internet) sajátosságai miatt mind belföldről, mind külföldről elérhető. A Digita kijelenti, hogy minden az ÁSZF hatálya alá tartozó szerződést Magyarországon létrejött szerződésnek tekint, s azokra a Magyar Jog rendelkezéseit tartja irányadónak.

Vitás helyzetben mindig a Szabályzat magyar nyelvű változatának a rendelkezései az irányadóak.

15. EGYÉB SZABÁLYOK

A Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy a szerződésből eredő jogvitáikat mindenkor megkísérlik békés úton, tárgyalással rendezni.

Amennyiben a Felek közötti egyeztetés valamelyik fél által kezdeményezett egyeztetés napjától számított 30 napon belül nem vezet eredményre, úgy jogvita esetén a mindenkor hatályos Polgári perrendtartás (Pp). szerint illetékes bíróság jár el.

A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire.

Az ÁSZF-ben szereplő kifejezéseket és jogintézményeket, a magyar nyelv szabályai szerint, a szavak általánosan elfogadott mindennapi jelentése szerint, valamint a magyar jogszabályok alapján kell értelmezni.

A Digita fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosíthatja. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba.

A Digita online felületén rendszeres karbantartást végez, mely a szolgáltatás korlátozásával vagy szünetelésével járhat. A Digita a karbantartással összefüggésben keletkező kárért semmilyen felelősséget nem vállal.

16. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

A Digita speciális fogalmainak magyarázata:

Felhasználó: olyan személy, aki regisztrált valamely, a Digita által működtetett oldalon.

Szerző: A Digita által működtetett oldalak valamelyikén létrehozott elektronikus tartalom szerzője

Partner: Azonosított Felhasználó által regisztrált egyéni vállalkozó, egyéni vállalkozó, cég vagy intézmény, stb.

Elektronikus tartalom: a Digita által működtetett weboldalak valamelyikén keresztül elérhető oktatási anyagok, tankönyvek, folyóiratok, magazinok és egyéb letölthető vagy online elérhető digitális tartalmak.

Publikáció: minden olyan közreadott elektronikus tartalom, amely a Digitán, vagy a Digita által működtetett weboldalakon elérhető (ideértve a Tanulócsoportokban közreadott jegyzeteket is).

Tanulócsoport: olyan zárt közösség, ahol a Felhasználók egy adott körével Jegyzeteket lehet megosztani, valamint videó konferenciát kezdeményezni.

Jegyzet: Tanulócsoport számára elérhető, tematikusan felépített elektronikus tartalom.

Közreadás: annak a folyamatnak az eredménye, amely révén a szerkesztés alatt álló Publikáció elérhetővé válik a Felhasználók részére valamely, a Digita által működtetett oldal Piacterén.

Vásárló: olyan Felhasználó, aki fizetés vagy kupon felhasználás útján Használati jogot szerez egy vagy több Publikációra.

Használati jog: biztosítja a Felhasználó részére, hogy a Publikáció megvásárlását követően hozzáférést kapjon egy meghatározott időtartamra az elektronikus tartalomhoz.

Előfizetés: a Felhasználónak lehetősége van előfizetni Publikációra és/vagy Tanulócsoport tagságra. A Felhasználó az előfizetés időtartama alatt jogosult hozzáférni ezekhez.

Alap felhasználó: általános Felhasználói fiókot jelent.

Azonosított felhasználó: olyan Felhasználót jelent, aki megadta személyes adatait és ezt a Digita ellenőrizte. Az azonosítás a Partneri regisztráció létrehozásának feltétele.

Partner felhasználó: az Azonosított felhasználó által regisztrált egyéni vállalkozó, cég vagy intézmény partneri profilját jelenti.

Törölt felhasználó: Olyan Felhasználó, aki kérte személyes adatai törlését és a törlés megvalósult. A Felhasználó a törlést követően nem beazonosítható.

Piactér: az a felület, ahol megtalálható az értékesítésre közreadott Publikációk és/vagy Tanulócsoportok gyűjteménye.

Jogosult: olyan Felhasználó, akit Partner egyedi jogokkal ruházott fel. Ilyen lehet például: ügyintéző, tartalomkezelő, ügyfélszolgálat, szerkesztő stb.

Szerzői díj: az az összeg, amely a Partner által közreadott Publikációk értékesítése után befolyt összegből a Partnert megilleti. A Szerzői díj mértéke függ az Előfizetői csomagtól.

Előfizetői csomag: a Partner által választható speciális funkciók összessége. Az Előfizetői csomagok tartalma eltérhet például a szerkeszthető és közreadható Publikációk mennyiségében és tárhely igényében, Tanulócsoportok esetében pedig a Tanulók létszámában is.

Viszonteladó: Az a Partner, aki saját egyedi piacterén más Partner Publikációját értékesíti.

Hozzáférési kód: Az a kód, amely bizonyos védett Publikációk vagy Tanulócsoportok esetén a kód birtokosai részére hozzáférést biztosít.

Applikáció: A Digita által működtetett Piacterekhez kapcsolódó letölthető alkalmazás, mely biztosítja az adott Piactéren elérhető Publikációk nativ kezelőfelülettel való használatát. Elérhető Android és IOS rendszerben.

Fiók törlés: A Felhasználó személyes adatai véglegesen törlésre kerülnek a Digita rendszerből. A törlést követően a korábbi fiók adatokkal nem lehet a rendszerbe belépni. Személyes adatai Törölt felhasználói státuszt kapnak.

17. HATÁLYBA LÉPÉS

Jelen Általános Szerződési Feltételek 2023. május 2. napján lépnek hatályba, s rendelkezései az ezt követően létrejött jogviszonyokra irányadóak.

I. SZÁMÚ MELLÉKLET

DIGITA ÁLTAL MŰKÖDTETETT OLDALAK

Sorszám Megnevezés Web cím
1 Digita https://www.digita.hu/
2 Digitanár https://digitanar.hu/
3 DigitAkadémia https://www.digitakademia.hu/
4 DigiZene https://digizene.hu/
5 SounDigi https://soundigi.hu/
6 Digikotta https://digikotta.emb.hu/
7 Győri Reneszánsz és Barokk Hét https://regizene.hu/
8 Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola Győr https://harmoniaiskola.hu/
9 Harmónia Művészeti Szabadegyetem https://hmsze.hu/
10 Közös Jövőnk https://kozosjovonk.hu/
11 SM Arzenál Akadémia https://akademia.smarzenal.hu/
12 Sikerkovács Akadémia https://sikerkovacsakademia.hu/
13 Zinzino Academy https://zinzino.forgeofsuccessacademy.com/
14 Zeneakadémia Tudástár https://tudastar.zeneakademia.hu/
15 Zenekápolna https://zenekapolna.hu/
16 MediPro Team https://mediproteam.hu/
17 Hungar https://hungar.hu/